sugaras kezükkel simogatják szívem a csillagok
jól tudják mint mindig most is egymagam vagyok
teliholdból kis résnyi látszik többit felhő takarja
rátelepszik jól esik neki az ég puha bársony paplanja
vörös és óriási nincs mindig ilyen hold mint máma
néz engem és tudom nekem is figyelnem kell rája
valamit mond talán hangtalanul súg titkokat a szája
felhőt elsöpör teljes egészben ragyog a mihasznája
hirtelen vonatfütty nagy monstrum előttem átrobog
a peronon állva megrettenek szájtátva ámulok
micsoda erő micsoda vonzás magába szippantana
őrült vonzerejű izmos karja a sínre taszítana
izzó szenvedélyben egyesülnénk forró lázban
egész életet sűrítve megélve egyetlen pillanatban
engednék szelének végzetes csábjának lent a mélyben
találnék magamra a síneken halálra váltan hófehéren
voltam már úgy hogy a szenvedély őrült vas vonata
elragadott a szerelem égető tüzes mén fogata
hurcolt majd földre dobott s ott maradtam összetörten
ép csonttal de vérző hegekkel összezúzott lelkemen
hátrébb lépek nézem a holdat erre figyelmeztetett
biztonságban ér majd a holnap fogadd köszönetemet
inkább várok a téli éjszakában a kihalt peronon
míg megjön szelíden lassítva az én saját vonatom