Nyárutó
Már nem lődöz a Nap arany nyilakkal,
csak mint kihűlt vaskályha, úgy zihál,
zöld délibáb helyett a semmi reszket,
s kertek alatt tekereg az ősz-spirál.
A nyár véres, nagy szemeit lehunyja,
mint aki munkából jön, s megpihen,
fakó gyolcs az ég és a fényes emlék
mint űr marad az üres szívekben.
Még édes húst növeszt a hallgatag ág,
és telt kebleit kínálja a táj,
de a fecske már csak hűtlen, kósza csók,
mely ellebben, és vissza-vissza jár.
A reggel azúrvérű mély, tiszta seb,
nyirkos köd-ingét magára rántja,
szívében a fény, mint tűzhányó, kialszik
s vasát izzó lombkoronákba mártja.
Elnémul a tücsök. Szelek fütyülnek,
rőt rongyokban halnak meg a napok,
s az éj sötétjébe vak barázdákat
szántanak most a hulló csillagok.
2026.január.
Kedves Gusztáv!
Köszönöm, hogy meglátogattál, megvallom kihunytak bennem a vers tüzei, de most újra égnek azok a fáklyák.
Ilyen fényeket adnak, de a következő időkben több ilyen írást rakok fel ide.
Üdvözlettel a kertek alól
😉riston🍾
Kedves Zsófia!
Köszönöm meleg szavaidat, magam is egyik legjobban sikerült írásomnak tartom, különösen tűzhányó -izzó lombkorona hasonlat sikerült legjobban, ha kiemelhető belőle egy gondolatot.
Köszönettel
🎯riston🌹
Expresszív hatása kifejezetten felfokozódott, mint a napszúrás alatt a délibábos ember: remek képek, gyönyörű asszociációk,tényleg
a vaskályhától a fecskéig, a rőt rongyoktól a tücskökig, minden kép benne van, ezt csak egy vagány homoki ember írhatja! Hajrá, kedves barátom!
Tiszt: Gusztáv
Csodálatos ! Ezt nevezik , annak , ami a „festő ecsetjéből kimaradt !” Igaz, mert nem lehet lefesteni, ilyen színek nincsenek a festő birtokában, csak a szavak állnak rendelkezésre amivel le lehet festeni a tájat. Szeretettel gratulálok, Zsófia.