Messzi éveink

Éveink a málladó időkbe múltak,
a lázaink kövekre téve hűlnek,
horzsoló magány gomolyködébe bújtat,
de még szerelmeink varázsa lüktet.

Messzi dallamok derengenek fel újra,
a strófa ismerősen integetve
zeng, s fonódik át a szív remegte húrra,
akárha lelke égve benne lenne.

Végül elcsitul, s a régi sarki kútnál
hiába állok, arra nem te jársz már,
bárha vágyam egyre itt belül kalimpál,
de azt hiszem, csupán a messzeség fáj.