Reflektálás – 134
(Eljött a mi időnk)
Rég nem tudok időt jósolni
a percek múlásából. Itt a
szívek hullnak az égből,
s darabokra törnek földre
érkezéskor. Próbálkozunk
elkapni egyet, de mindig
kicsúsznak a kezeinkből.
A megragadás görcsös,
s kanálisban sem megy
minden magától. Egyszer
beleláttam az átláthatatlan
végtelenbe, s máig látni azt
a kiszolgáltatottság felvett
és összekötött kölcsönei mögött.
Egyszer eljutunk
a végső pillanatig.
A titkos naplemente,
hol egy ponton
összesűrűsödik a
kapcsolatunk láncszeme.
Ott majd te kérd a kezét….
hátha neked igent mond….
2026.02.28.