Tükörben idegen

Tükörben idegen

Nem tudom mikor kezdődött,
talán egy random kedden,
amikor a tükörbe néztem
és nem láttam senkit rendben.

A hajam túl lapos, vagy túl nagy,
a bőröm megint nem oké,
mindenki más olyan szépnek tűnik,
én meg csak… meh.

A suliban röhögnek, biztos rajtam,
vagy lehet csak túl gondolom,
de minden szó mögött ott van az,
hogy „nem vagy elég jó”, tudom.

Filterek mögött könnyebb élni,
ott valahogy szebb az arcom,
de mikor letörlöm az egészet,
megint elveszek a harcban.

Anyu mondja, hogy „szép vagy, kicsim”,
de ez olyan üresen hangzik,
mintha csak mondaná, mert kell,
nem mert tényleg igaz is.

Néha csak feküdnék csendben,
zenét hallgatni max hangerőn,
hátha elnyomja a hangot bennem,
ami mindig azt mondja: „miért ő?”

Aki jobb, aki viccesebb,
aki nem fél megszólalni,
én meg csak állok a háttérben,
és próbálok nem látszani.

De van egy kis hang, nagyon halk,
ami néha megszólal még,
hogy „talán egyszer oké leszel”,
csak túl kell élni ezt az éjt.

Nem tudom, mikor hiszem el,
hogy nem vagyok teljesen rossz,
de addig is írok verseket,
mert legalább itt… én vagyok.

Major Eszter