Hajnalban felriadva
A vaksötétben matattam
Nem tudtam hol vagyok
Nem tudtam hány óra
Az erkély függönye mögül
Pislákoló fény felé
Vettem az irányt, de a
Tegnap este ott hagyott
Szerteszét fekvő bőröndömben
Esve-kelve értem el a kilincset
Mélyen magamba szippantottam a szmogos avasi levegőt
Foszlányokban maradt meg az álmom arca, a bajsza kefe s rőt
szakálla ápolatlanul élénkült elém, nem deja vu, hiszen
Ismerem, vagy csak hittem, hogy ismertem
Múltak el az esztendők
Járni és szavakat tanított, bicajozni, kötni nyakkendőt
És, hogy mire ügyeljek a motor háztető forgatagában
De ne beszéljek az érzéseimről, maradjak szótlan, bátran
Erős aki csendben tűr, élet mottó, a pohárnak vonzása
Felbillentette a dinamikákat,
mikor sorra került az első pofon kiosztása
És én lettem a csalódás, kit hibáztat
Félkarú rabló ragadta derekát
A gyárban már csak vegetált
Ledolgozott egy életet, megörökölt egy kínkeservet
És egyre kevesebben körülötte, amíg egy vonat el nem ütötte
A potenciál tragédiája, egy melós kálváriája
S most a bűntudat verdes, mintha én lennék a tettes
Ezt adta át, nem siettettem a kármentést
Hogy oldjam fel magamban az átverést?
Elengedett kéz, semmi küzdeni akarás
Elidegenedés, nem cselekvés, fejvakarás
Így telt az idősebb Csizma László temetése
Emlékeimben őrzöm, de megváltás a feledése
Shottal a napot
Ez után ír kávéként
Kéne kezdenem