Repce mezőn fetrengő hercegnő
Szemembe csilingelően nevető
Vágyálom, hogy nem értük meg a szép időt
Kiszáradt torokkal indul az április 23
A tegnapi másnapomat a múltba zárom
Feltekintek az égre, kifosztották a bazárom
Akinek nincs semmije, nincs mit veszítenie
Tét nélkül mehetnék, nevettethetnélek téged s téged
Mégis alig élek
Mert bennem van óriás piros gombbal,
Hogy FÉKEZZ
Mégis alig élek, egymás ösvényén mindenesetre sem
A veszteség fejbekólint, resetre sem lennék
hajlandó
Mert a bailando része ezen szakaszom
Akkor is, ha dagad a lábamon a visszér
Kaució visszatérítése esélytelen, az elmém bugyraiba nem hívhatom a bűnvadászokat
Szóval még kicsit elviselem a hiányodat
És a fiktív, plátói társaságodat
Amikor kioltom a pilácsokat, megindul a gondolatok Niagarája
A prefrontális kérgemben van izomlázam
Egy feljebbvaló talán látja
Miért így promptoltál, bátyja?
És alig élek, azért egyre többet
Vert már túl a szívem, a zöldnek
átka, befolyásolhatatlan álmok
Nem látom még mennyire kánon
Néha Amazonasra vágyom
De a Szinvának a sodrása
Lassú víz, partot mos
Nem engedhetek a nyomásnak
Zakatolás, sarokba záró
Múlt jelen jövő
Most egyetlen need a gyönyör