Csak a nosztalgia, én is tudom már rég,
Hogy mi ez az érzés, mi néha elkap még.
Főleg, ha van padlás, tele kacatokkal;
Már rég elfeledett tárgyakkal, fotókkal.
Feledni ítélted, kidobni nem merted,
Mert szívedben egykor méltó helyet leltek.
Velük szereztél meg megannyi emléket,
És ott voltak veled minden nehéz percben.
Igaz alvókáid, kik őrizték álmod,
Majd velük élted át megannyi kalandod;
Rosszabb napokon is letörölték könnyed,
Hogy aztán vidáman ölelgesd meg őket.
Csintalan álmok, vágtázó paripák,
A fehérszőrű ló, kiről álmodoztál,
Ahogy a kertben áll, büszkén várva te rád,
Hogy együtt keljetek Álomországon át.
Születésnap jött-ment, de az álom megmaradt,
S a remény éltette mindig napról-napra;
Sok elfújt gyertya, de egyetlen kívánság
Ami örökké csak valóra válni vár.
Két égő gyertya volt az nap a tortámon,
S együtt ünnepeltük felnőtté válásom.
Lehunytam szemeim, tudtam mit kívánok:
Egy rég féltve őrzött, gyerekkori álmot.