Vérvörös ég alatt járták táncukat a vén boszorkák.
Csúf daluk: gyarlóság, bűnre hívogat.
Hogy tudnálak szeretni, te éjjeli bogár?
Aortapumpa nyomja piros lét az agyba át.
Kérdőre vonlak, hűtlen társ.
Gyűlöletem rajtad üt,
karmaim között sziszeg.
Kihullanék ölelésedből,
a föld alatt tépjenek szét.
Kikaparok síri menedékből,
firmamentum megemészt,
de te elégsz?
Egykori csalfa vagyok,
de hűséget ígérek neked.
Te vagy a színem,
összeforrtam veled, mégsem értelek.
Hogy létezhet, ha én nem is létezek?
Hogy tudnám szeretni, mikor bú kövez?
Hűtlen társam, én, birtokba veszlek.
Megeszlek.
Kettéválik bennem, amit rád akasztok.
Testem visszhangja nem talál formát.
Csend helyet foglal közted és köztem,
nem tudom, ki marad itt tovább.