Mihaszna ember

Túlélő bálvány, élvezet és ármány, óhajtott lelkedet a pokolba zárván, szedet vedett hazugság mi lelkedet nyomja, s olcsó viháncoló mosolyba folytja, vándorló lélek ki néha ide betéved, tukmálva kását mit fözött hogy egyél meg, pöffeszkedő testtel s ormótlan kedvvel, ássa veti sírját amiben majd felkel, csordultig a bosszús ártatlan lélek ki föld alá tenné el e szegény árva népet, ficsúr kisúr ki mindezt várva látván, ocsmány képeket gyárt s árulja alázván, S mint keni s nyálazza a tervet lábad alól nyeli el egyre a termet , s már nem oly gördülékeny, hiányos a padló, mi lábad alatt eddig stabil s nem bicsakló, hombár képű alak s nagyszájú rabló, Varangy képe megnő mint egy szegény vadló, nyerítve kacag s szeme ketté állva, így tekint a napra s az örök elmúlásra, tiszteletlen némber ki mást nem is ért el, hazug mocskos hangú ki ragasztót igényel, mocsok és bocsok ki ígérget s felrúg, s egy nagyfejű kos mit ha nemfigyelsz megrug, bégetni aztbizony nagyon bír e ember, ki bizonylattal veszi el minden életkedvvel, bárányból vagy fattyú? Vagy netán ember? Igen korcs mihaszna, csúfos vadtenger!!