Csupasz mezőn tengődve,
Fák között az erdőbe, Szakadó eső követte a nyarat, s egy vénebb asszony ki az uton maradt, sötét fátylát szél lengette s a hangját mélyen eltemette, hideg testre fedte arcát, kezén pedig vágás szerte , szidta magát milyen gyenge, s gyermekét elvesztette, szegény anya ki oly bátor, hogy kimászik minden mocsokból sárból, most saját vermében gyászol, mily váratlan vihar, melyben a sok ember zsivaly, s mégis eme suttogást hallom, segítséget kér a lélek, s e szag mit bosszúvágynak vélek, nem is kevés mit ábrázol e kép s lírai gyászol, porba hulló eltiport lét kinek fontos minden vét, s a rabló ki egy anyától merte elvenni fiát, megfizet ő jelenben, jövőben s odaát.
