Boldogságom mint a hajnal,
Napnak sugara a tavasszal,
Fénye színem felé árad,
S életet ad a mának,
Ragyogó égitest e bolygó,
S én talán veszett bolyongó,
Ki keresi mit ér a holnap,
s neki áll a hosszú útnak,
Boldogságom mint egy erdő,
Fogja magát s egyre megnő,
Áttöri az esőt szelet,
Meg talán a fellegeket,
S termést hozó virága,
Sose lankad le a fára,
Kecsesen az ég felé bámul,
Földnek érdes orcájárul,