Aranysugár a tó partján melengető,
Komor szellő karcol minket, nem epedő.
A víz fodros tükrében arcom megcsillan,
Gyenge szívem moraját festi a tóba,
Szikrát pattint éjfekete, őz szemedbe,
De nem gyúl lángra, futok, s elvérezek.
S nyers zápor kopog kérgemen kövekből,
Bőröm sértett, súlyos szavaktól sercegő.
Feszít! Robban! Folyik! Fojt! Ó, én senyvedő!
Lelkem színe zavaros, testem remegő.