Minden fiatalban
van némi kis szikra,
kíváncsiság ágya,
álmok takarója.
Vágyaknak párnája,
tettek kabalái,
amivel alszanak,
ha lidércek kergetik.
A függönyt gyakran
behúzzák, leengednek
minden redőnyt, hogy
ne lássák az ablakon
a közelgő jövőt.
Négy fal között születnek
ábrándok, célok; senki
nem ismeri őket, csak
feltételezni próbálnak.
Mégis sokan hagyják
elítélni magukat.
Legszebb tetteikből
húznak fel nagy falakat.
Nem sejtik még, de
életük felettük eljár.
Rajtuk is majd megjelenik
néhány kósza, ősz szál.
Remélnek valamit,
de félnek érte tenni.
Életük formálása
apró lépésben rejlik.
Múltat nézik gyakran,
oda térnének vissza,
lejátszanak perceket,
hogy megleljék újra.
Mindenki néha megpihen.
Előjön a ránc, az arc apró
barázdái, mindent
megéltek már.
Nehéz, törékeny csontok,
beforrtak, miután eltörték
őket. Egykor mi is ilyenek
leszünk, mert ők neveltek
fel minket.