Egy elfojtott düh mossa el a szót,
Ez az egyetlen érzés ami megmaradt.
Te igazadat gyűjtöd egy láthatatlan listán,
Miközben az idő köztünk végleg megszakadt.
Te egy tökéletes életet akartál,
Amit büszkén mutathatsz meg másnak,
De én nem feleltem meg a tervnek,
És nem lettem dísze a családi háznak.
Ha hangosan beszélsz én elnémulok,
Ha csendben vagy, én ordítani tudnék.
Bénultan állunk egyhelyben ketten,
S Te maradsz, miközben én messzire futnék.
Már nem fáj a nehéz, fojtó levegő,
Mert nem maradt bennem se vád, se harag.
Csak nézem, ahogy merev büszkeséged
Körénk épít egy jéghideg falat.
Láthatatlan listád nehéz kővé lett,
Mit folyóba vetek, hadd vigye az ár.
Büszke házad csak egy sötét kalitka,
Melyből elrepült a megsebzett madár.