Akarom a csillagot, de túl magasan ragyog,
Akarom a tüzet, de csak szikra vagyok.
Akarom az óceánt, de fuldoklom a cseppben,
Látni akarom magam egy tisztább, jobb szerepben.
Akarom a fényt, a titkot és a szót,
Akarom a hitet, a reményt és a jót.
Sok mindent akarok, vágyom minden szépre,
Hogy büszkén nézhessek fel a csillagos égre.
Vágyom a viharra, a mindent elsöprő szélre,
Mint fuldokló a mélyben a fenti, tiszta légre.
Szelíd esőre is, mely lemossa a múltat,
Hogy porba veszni ne hagyja a megkezdett utat.
Akarom a hajnalt, ami elűzi az árnyat,
Akarom a sastól a büszke, szabad szárnyat.
Akarom az utat, mi a magasba vezet,
Hol új remény nyújt felém oltalmazó kezet.
Mert nem akarok többé csak árnyékként élni,
Minden múló perctől, a holnaptól félni.
Szikrából lobbanni hatalmas, nagy lánggá,
Hogy változzon a rabság teljes szabadsággá.