Az ilyenek miatt félsz minden este,
hogy a magányod már önmagába keretezne.
Kép leszel a falon, szomorúfűz-festmény,
de mi lenne, ha most színek közé esnél?
Mi lenne, mondd, mi?
Nem is akarod elhinni.
Lehetsz-e színes a hajnali mezőn,
amikor minden fekete ruhát ölt.
Mert kollektív a káosz,
már esik be, a tetőn át,
szememet is bekötöm,
ha azt mondod,
hogy nézzek rád.
Nyomorú az ész,
ha most újra táncra kérsz,
én elfeledném nevedet,
de leteper a szív.