Szürke képek lengenek a falon,
Élettelen fejek néznek le onnan,
Világtalan egyedek gyűlnek össze,
Haszontalan életet nézni csendben.
Mikor változott meg ez a hely ennyire?
Nincs értelme már semminek,
Mennek az évek, és a test vele múlik,
Elporladunk valahol félúton.
Próbálunk kiszakadni a színtelen világból,
Újra próbálni azt ami régen elromlott,
Van kinek sikerül, ám van ki leragadva omlik szét,
Ilyenkor értelmetlennek tűnik az egész.
Nagyot sóhajtva emelem fel fejem,
Mosolyognom kéne, még egyszer,
Ám a képeket, azokat a szürke képeket nézve,
Elmegy minden megmaradt kedvem.
Így hát kinézek az ablakon,
Hátha vár valami odakint,
Ám reménytelenség és szürkeség,
Így megértem: az életünk egy szürke kép.