Apa, én vártalak

Összes megtekintés: 8 

Rozsdás kerítésen lógva,
Rólad álmodozva,
Figyeltem az utcát,
A környék összes zaját.
Jössz e felém tán?
Gondolatod eljut e hozzám?
Gyermek voltam,
Vágyakoztam.
Teltek az évek,
Kerültél végleg.
Más, kit felnőni láttál,
Tőlem eközben semmit sem vártál.
Magamban folyton hibát keresve,
Hamis önvádakkal felfegyverkezve,
Kutattam az indokot,
Mi az ok amiért eldobott?
Gyermeki létem hiányoddal telt,
Bár tudtad volna szívem mit rejt.

Már az egyetemre készültem,
Levelet írtam, révülten.
Most talán büszke leszel,
S végre újra keresel.
De reményem elszállt viharral térve,
Megtépázott lelkem előtted térdelve.
Kívül erős, belül gyenge,
Mondd, ez az élet rendje?
Oly sok évbe telt elfogadnom,
Zúzott szívemből éket faragnom.
De megtörik a fagyos jég is,
Ha kellő a csapás mely méri.

Elszálltak az évek feletted,
Halhatatlanság csak mesékben lehetett.
Kórházi ágyon mozdulatlanul fekve,
Oly magányosan, kiutat keresve.
Saját tested börtönében rekedtél,
Elméd a régi, de mi az mit tehetnél?
Ám nyílik az ajtó, s belépek,
Könnyes szemmel most megérted,
Kire vártam én szüntelen,
Minden nap, minden egyes ünnepen.

De nem számít most a múlt,
Miért bennem a fényed kihunyt.
Mit nem kaphattam meg,
Átadom szeretetem Neked.
Vigyázok rád, ölellek féltőn,
Nem érted, nézel rám kérdőn.
Hangod elcsuklik, kezemet szorítod,
Ki nem mondhatod, magadat okolod.
Meghallom a szót a szívemen át
Én is szeretlek Apa, egy életen át!

Szólj hozzá!