A hóember

Összes megtekintés: 238 

A hóban gyermekként játszani jó,
mikor még nem tudjuk, lehet fegyver a szó.
Lehet-e gyötrelem, egy hang ami jó,
mikor a szánkat elhagy egy mérgező szó.
A hóba belefagyva megannyi érzelem,
Melyeket olykor, a hamis emberekbe képzelek.

Kihez fordulnék, senkim nincsen,
egy árva hóember a legfőbb kincsem.
De úgy érzem, ha az éghajlat változik,
megy a többiek után, ő is csendben távozik.
Mikor a lelke olvad és vízzé válik,
mellém mászik a mocskos sárvíz.
Mert a lelke óvott, ha kellett ott volt,
De már nem véd meg minden átkozott szótól.

A fagyott jégen, olykor csalfa fény játszik,
Megcsúszik az ember, ha a hazug szó csábít.
Sikamlós a talaj, hisz a létben számtalan akadály,
Ezért jó, ha melletted van egy igazi társ.
Két hóember, ha együtt játszik,
Összeér a lélek, s nincs, aki ámít.
A nap már nem olvasztja a két szívet,
mert van egy társ, kiben a hóember, tényleg hihet.

“A hóember” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!