Fekete tükör

Összes megtekintés: 42 

Fordulj el, ne fülelj, ne nézz oda!
Mondogatom folyton-folyvást magamba.
De tükörképem nem mozdul,
Csak áll, s meredten bámul.

Lábaim földbe gyökerezve ragaszkodnak a talajhoz,
S kényszerítenek a fájdalmas maradáshoz.
Szemeim megmeredtek az üvegen,
Égető könnycseppek fénylenek a sötétben.

Nem látsz mást, csak egy tükörképet s egy lányt,
Ki egykoron cigánykereket hányt.
Azonban kialudt a gyermeki öröm lángja,
Hazugságok csapata jelentkezett tűzoltásra.

Az igazság néha fáj, szokták mondani,
De a tükör csak hamisságot tud nyújtani.
Egy eltorzított képet vetít le,
Fekete homályt húz szemeidre.

Megjelenik mindenhol a környezetben,
Csak, hogy visszaköszönhessen.
Micsoda jó szándéknak is tűnik,
De rossz társasággal szövetkezik.

Tökéletesség minden platform témája,
De az igazság a posztoló jól elrejtett titka.
Majd kétségek tengere zúdul az emberre,
Mihelyt belép a vészjósló online térbe.

Hamis mosoly mindenütt,
A „tökéletes” test, több száz lájkkal együtt.
A szomorú élet boldog álarca,
Került rá az összes fotóra.

„Én miért nem vagyok ilyen csinos?”
„Miért nincs ilyen életem, mely oly varázslatos?”
„Ha őt követem biztosan boldogabb leszek.”
Hangzanak a mondatok, melyek végzetesek.

Aztán visszacsöppenek az igazi életbe,
Mely megromlott szagot áraszt az illatos meghittségbe.
A fényt koromfeketeség kezdi fojtogatni,
Kizár mindenkit, aki tudna rajtam segíteni.

Tükröm-tükröm mondd meg nékem,
Hogy tudnálak kiűzni téged innen?
Válasz azonban erre nem születik,
Fülsüketítő csend, mi helyette érkezik.

Szemben állok vele, továbbra is ugyanott,
Ahol az elején minden elindulhatott.
Farkasszemet nézek magammal,
S tükörképem halk suttogása ránt magával.

Hangosan ordítok, de nem hallja senki,
A könnyek árvizéből ki tudna kimenteni?
Kívülről tekintek önmagamra,
Mintha nem is ugyan az az ember volna!

Héjj! Figyelj! Ez itt nem a valóság!
Szeretve vagy, ez a hatalmas igazság!
Kelj fel s törd végre össze a tükröt,
S engedd be életedbe a színtiszta örömöt!

Szólj hozzá!