A karcok meglátszanak

Futott utánam a bánat kezemen karcokkal,
Mostanában eltakarom magamat maszkokkal.
Két napja nem volt időm aludni, nem volt időm enni,
A lábam nem akart mást egyszerűen csak menni, menni.

Az emberek ítélkeznek, összesúgnak és kérdeznek,
Majd értetlenül feléjük nézek, hogy engem néznek?
Csak halkan suttognak, nem felelek meg, nem ez kell,
S kérdezem én mire megyek a nem kért véleményekkel?

Mire vannak ők, hogy engem használjanak lábtörlőnek?
Rossz napokon lehetnének velem vagy akár veled elnézőbbek,
S miután mindezt mégis egyszer,
de csak egyszer a lelkemre vettem,
ekkor éreztem először igazán a vesztem.
Ezek után futott utánam a bánat kezemen karcokkal,
S azóta egyfolytában eltakarom magamat maszkokkal.

“A karcok meglátszanak” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. “de csak egyszer a lelkemre vettem,
    ekkor éreztem először igazán a vesztem.”

    Igen, jobb nem foglalkozni vele.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!