Képzelt valóság

Bárhogy is kérem, nem láthatlak.
Lépj ki a vágyakból! Szomjazlak!
Isteni jel, ami nem jő el.
Melengesd szívemet fényeddel!

Oly tökéletes test, szépséggel.
Megdobban szívem, ha rám nézel.
Minden gyönyör tőled: megtisztel!
Nem tudok betelni, érzéssel.

Most fogadd levelem derűvel!
Ha kell, leírom ezt betűvel!
Megfogadom Néked ezennel:
ott leszek melletted, hűséggel!

Tekintetem felnéz, Rád figyel.
Rám nézel fentről jó kedéllyel.
A lelkem feléd, most útra kel.
Elindulok kevés eséllyel.

Mosoly az arcodon, átölel.
Vágyak, érzések, mi feltüzel.
Azaz út hozzád, mi megvisel,
belső harcokat, ez képvisel.

Átküzdöm magam most kettőnkért!
Mindent megtennék egy csókodért!
Most itt vagyok egy ölelésért!
Rólad álmodok éjszakánként…

Úgy vártalak, mégsem jössz most el.
Ott voltam a nap felkeltével.
Illatod nem jött a szellővel…
Az ég is beborult felhőkkel…

Éppen hozzám érsz, de elkéstem.
Csörgött az óra, feleszméltem.
Eltűntél, amit megkönnyeztem.
Nélküled nem jó! Elsüllyedtem.

Velem vagy tudom, mert elhittem!
Mondhatnak bármit, létezned kell!
Sajnos úgy érzem, fel nem nőttem…
Valóvilág elől elszöktem.

Hogy a képzelgést most megtörjem,
olyat várnak ottkinn éntőlem,
feledjelek Téged örökre…
S nézzek már bele a tükörbe.

Ott állok, nézek a tükörbe,
mantrázom: „KÉPZELET SZÜLÖTTE!”…
Nézek és könnyezek miközben,
ott állok egyedül letörve.

Tudom, nem létezel köröttem…
Köszönöm Néked, hogy betömted
azt az űrt, ami már nem öl meg.
Legyél Útitársam, örökre!

“Képzelt valóság” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!