Ötödik kerék

Kezemet ringatta kezed, s az ősz a végére járt.
A szótlanság illata lágyan omlott reánk,
Belepirultam a csendbe…
s a remegő padon ülve
Hallgattam ahogy ereimben a vér útja felgyorsul,
Figyeltem ahogy minden virág körbe egyszerre mozdul.

A várakozás oly nehéz,
Mikor szemed a távoli hegyekre néz
Helyettem.
Arcod oldalívében elvesztem…
Vizsgálom orrod görbeségét,
Álladnak finom ívét
Zengi megkezdett szakállad,
Hajadon a nap kűzd és elfárad.

Hallgatom a kékszínű csendet,
Szorítom a kezedet.
Meg-megáll a gondolat,
Fojtogatja torkomat.
Bár adhatnám csókom minden melegét.
Női voltom minden szegletét…

De te csak csendben ízlelted a távolt,
A táj elvarázsolt,
S én, mint fölösleges kerék a fogatban,
Együtt veled, mégis magam maradtam.

Szólj hozzá!