Hazautam mentén az ég színskálája blue hawaii koktélból váltott kökényszínbe.
A távolból Jazz hangja szólt, New Orleans utcazenéje.
Különféle, bográcsban, wokban főtt pörköltek,
és bourbon bbq-val mázolt pecsenyesültek
illata szálldosott a koraőszi szélben.
Oly szép volt az az este, akár a bűvös Bella Notte,
s a legszebb az egészben ő volt.
Ahogy finom kecses lépésben,
a közvilágítás manadarin szín reflektorfényében
feltűnt, s szőrméje meglibbent a szélben,
ahogy lompos farkát csábosan a nyakam köré tekerte,
majd körbejárt, s közben ajka dorombra zendült.
Új-e környéken, oltott-e, kandur-e vagy nem-e, szép cica, jó cica, de gazdája van-e?
A kérdés felmerült, de sokat nem rágódtam rajta
Felcsillant mangósárga gyémánt szeme fénye,
mikor megérintettem, s mint Szaharában hagyott jégkrém,
úgy olvasztott selymes bundája tejfehérje s annak melegsége.
Fejével térdemhez dörgölőzött, majd hasra vetődött,
s elveszve az éj jelenében, úgy éreztem, továbbmenni
nem állok még készen, de muszáj volt hazatérnem.
Ám az a szerencse ért, hogy újra láthattam,
a ritka gyönyörű macskát, kinek a Magnum nevet adtam