Ezer titkot őriz a pesti Duna-part,
Sok múltat a mély víz évekig eltakart.
Örökké örvénylik a megvénült folyam,
S én néma hullámai között ragadtam.
Hideg őszi éjeken elér az apály,
És megfeneklek, mint völgyben úszó homály.
Körülöttem megfulladt, elalélt álmok.
Álmok, melyeket csak zátonyomról látok.
Hosszan nyúlnak a Duna feletti hidak.
Nézem, ahogy hátukon emberek járnak.
Esténként a remény közülük lehullik,
S a vörös Naptól a folyó fel-felizzik…
Ezer titkot őriz a pesti Duna-part,
De felbukkan az, amit egykor víz takart.
Nincs múlt, melyet elrejthet örvénylő folyam,
Vissza-visszatér az apály búskomoran…