Kovács Erzsébet Ilona – Esti fényfürdő
Felhők bugyolálják pólyába az eget,
De lilák, rózsaszínek a megszokott fehér helyett.
A lemenő aranysugarak itt-ott rést vernek,
S a felhőkből hosszan kitüremkednek.
Bűvölten nézi a mező a színek vírtusát,
S Pacsirta zengi a szabadság himnuszát.
De lassan lefekszik a nap puha ágyába,
S a dombok betakarják zöld dunyhába.
A nagy fényözön s színes pompa szétfoszlik,
S az ég sötétkék felhősre változik.
Az élet megy tovább mintha mi sem történt volna,
A mező újból gyönyörködik: feljön a Hold vékony sarlója.
Feltámad a szél, s a meghitt hangulatot elfújja,
S Pacsirtaszó helyett erősen zizeg a zöld búza.
De a Hold nyugalmas, ezüst fénye,
Erősen hat a természet ijedt szívére.
A szél elcsendesül, s béke költözik a légtérbe,
Majd tücsök kezd csendes altató zenéjébe.
S ahogy e béke szétterül az alvó tájon,
Úgy tűnik elnyomja egy mélységes álom.
S én érzem, ahogy minden gond elillan,
Mikor a Vénusz az ég peremén felcsillan.
2020.05.10-11.