Kovács Erzsébet Ilona – Tétova elmélkedés
Azt nem tudom kinek írom ezt a verset,
Azért, mert másoknak kedvére telhet,
Vagy csupán önmagam szórakozására,
Lehet csak firkálok szívem ritmusára.
Mert olvasván és hallván mások verseit,
Megérzem szívem heves késztetéseit,
Mely arra buzdít engem nagyon erősen,
Hogy lerakott tollam legyen újra kézben.
És hogy sor sort, rím rímet kövessen,
Legyen minden az új versemben rendben.
Ha a gyönyörű környezetben szétnézek,
Sok dolog van, amiért nagy hálát érzek.
Örömmel tölt el a mező szép virága,
Vagy a pacsirta mennyei, vidám dala.
S egy nagy, csendesen legelésző őzcsalád,
Mely eszi az egykor zsenge fű fonnyadványát.
Vagy szarvasok vággyal teli kiáltása,
Mely a víg szabadság erejét is hordozza.
Érzem fenséges hangjukból mily szabadok,
Bőgésükből diadalt vagy vesztést hallok.
Mivel november van, köd, dér lep el mindent,
A reggel hideg, de ez semmit nem jelent.
Én boldog vagyok, hogy van egy ilyen évszak,
Mely esős bár másoknak nem sok reményt ad.
Azt mondják, ez a bús elmúlásnak ideje,
Pedig nagyon színes az ősznek eleje.
Csak ezután lesz kopárság mindenfele,
De engem nem érint, nem vagyok bús tőle.
A tél az elbűvölő szépségek évszaka,
Milyen hófehér egy teliholdas éjszaka!
Zúzmara és jégcsapok mindent belepnek,
Oly jó hangulata van e fehér télnek!
Az ágakat és a földet hólepel fedi,
S a madáretetők madarakkal teli.
Ha hull a hó, végtelen forma keltezik,
S gyönyörű csodálattal tölt el mindegyik.
Hát még ha eljön a csodaszép karácsony,
Akkor van a hangulat tetőponton.
De elviszi a latyak a meghittséget,
S lassan minden hópehelyből sáros víz lesz.
A hóvirágok régóta csak ezt várják,
Hogy kidughassák kíváncsi fejük búbját.
Majd szépen tavaszi varázzsá lesz a kert,
S visszatér a sok madár, mely útrakelt.
A fák leveleket, rügyeket hajtanak,
A madarak csodásan dalolnak, süt a nap.
Zöld fűtől, ezer virágtól színes a kert,
Nem csoda, hogy embereket szerelemre kelt.
Hisz’ a fák is menyasszonyruhát öltenek,
Olyan nagyon szép és vidám a kikelet!
Nézd, fülelj jól hangjára a természetnek,
Figyeld, mi szépet susog a víg szél neked!
Gondolatim nagyon fürgén elrepkednek,
Ezért jegyzem le oly gyorsan mindegyiket.
Már csak a drága nyarat nem jellemeztem,
De megteszem, mert őt is nagyon szeretem.
Ő sok dologban hasonlít a tavaszhoz,
De a fákon virág helyett gyümölcsöt hoz.
És a nap nem jóleső meleget áraszt,
Hanem fullasztó forróságot támaszt.
Nyugodalmas tavaszi záporok helyett,
Nagy, vadul tomboló fergetegek jönnek.
Szintén rengeteg a virág és minden zöld,
S a természetre tökéletes gúnyát ölt.
Az állatok újra nyugodtan legelésznek,
Az ölyvök vígan villyogva egerésznek.
Boldogan dalol napközbeni a pacsirta,
S fülemüle éjjel az altatót fújja.
A csillagok és a hold tisztán látszanak,
A tücskök új hegedűjükön játszanak.
Így váltakoznak az évszakok minden évben,
Ezzel most jellemzésük végére értem.
S ez a sok dolog keringett a fejemben,
Ahogy megfogant egy, nyomban papírra vetettem.
Aki elolvassa annak írtam versem,
Remélem szórakoztató, de nem csak nékem!
2018