Kovács Erzsébet Ilona – Egy levél boldog halála
A Nap ma még jó melegen süt,
De már sok szürke felhő az útjába került.
Még mindig sok szép virágnak ad életet,
S ezért még mindegyik szép reményeket dédelget.
Szívük mélyén tudják: nem sokáig veszi őket körül ez a szeretet.
De ameddig jól megy soruk és élhetnek, miért ne örüljenek?
Még minden szép, zöld, színes, még mindenki örül,
Még énekel a rigó, még vannak gyümölcsök,
Azonban reggel és este mindenkit körülfognak a levegő hideg bölcsői.
Egy nap aztán, bár késve de sietve,
Eljött a hideg szél, öreg barátjával: az Ősszel.
Ekkor már a Nap csak zord hideget árasztott,
Az ég szürke volt, a fák téli voltak őszi színekkel.
A madarak még mindig kitartóan énekeltek,
De már nyoma sem látszott az ezelőtti boldog életnek.
Az ősz sorra bekopogott minden fához,
S számonkérte a leveleket, melyeket a tavasz minden évben nekik ajándékoz.
És a fáknak levelüknek legalább felét gyengébben kellett tartania,
Hogy hatalmas söprűjével a szél szegényeket könnyen lesodorhassa.
Néhányszor megfordította őket a levegőben örök álomba ringatva.
Egy levél nagyon sírt és jajgatott,
Miért pont az életét hagyja ott!
Szerencséjére nem aznap fordult el tőle a jó sor.
A rigó éppen boldogan dalolt,
És a levél hozzá szólt:
-Miért vagy te olyan boldog?
Miért van olyan jó sorod?
Így szólt a rigó:
-Mindenkinek meg van szabva az ideje,
Ameddig tart, addig kell örülnie, kiélveznie.
Légy hálás, hogy kaptál ilyen hosszú életet,
Más levél már nyár közben leesett.
-Kiélveztem és hálás vagyok érte,
De sajnálom, hogy ily’ hamar vége.
-Van még egy hét mire visszajön az Ősz, ahhoz, hogy kiélvezd, elég a Nap segítsége.
– Olyan igazad van! Köszönöm neked!
– Á, szívesen tettem veled!
– De lenne egy kérdésem! Az, hogy énekelj mindennap sokat nékem!
– Szívesen megteszem!
– Így még jobban kiélvezhetem a maradék életem!
Ezután még szépen megkérte a Napot:
-Kérlek, egy hétre hozd vissza nékem a boldogságot!
Sugaraiddal törj át a felhőkön,
Árassz szét meleget utoljára a földön!
-Megteszem a kedvedért, kedves levelecske,
S erre a hétre újra fény derül az életedbe!
A levél aztán boldogan leélte utolsó hetét,
-testvéreivel és barátjával, a rigóval-,
Melyben fényt és meleget élvezhetett,
S számára a Rigó dalával minden újra életre kelt.
Amikor visszatért a nagyszakállú ősz a széllel,
Fel sem ismerte a boldog falevelet, amely itt siránkozott ezelőtt egy héttel.
A levél boldogan intett búcsút a rigónak, mely gyász énekbe kezdett,
S a napnak, mely minden felhőt tovaseperve előre türemkedett.
Így a levél boldogan ment meghalni.
Amikor felkapta a szél, és két rövid kört tett meg vele,
Gyorsan körülnézett, és arra a sok jóra gondolt, ami megtörtént vele.
Majd a szél kedvesen letette a földre,
Ahol a levél örök álmát boldogan meglelte.
Abban a pillanatban a rigó sírva dalolt,
S a nap is sötétebben ragyogott.
Akkor minden hirtelen megállt, és mindenki az élettel betelt levélre gondolt.
2014