Vén telo
Vén tárcsázós pihent, kis szoba sarkában.
Porcicákat vonzott ében sötét fénye.
Oly régóta vágyott egy fontos hívásra,
szomorú volt, hiszen elfeledték régen.
Kezdetektől helyhez volt ő bizony kötve,
telepítve oda ahol egykor várták.
Nem hívják, pedig ő boldogan csörögne,
senki nem ismeri rég elavult számát.
Igaz, néhány éve így szilveszter táján,
nem győzte a család adni kézről kézre!
Olyan népszerű volt sokan körbeállták,
ő volt köszöntések legnépszerűbb része.
Nélküle kizárt volt család összejöjjön!
Ki távol volt, megbocsátást rajta kérte.
Ünnepet, névnapot csupán ő köszöntött.
Fejlődött a világ, s veszett feledésbe.
Az öreg telefon, kis bizsergést érzett!
Ezt a féle rezgést elméje ismerte.
Egy sorstársa vágyott kis beszélgetésre,
néhány halk csörgésre ezért felkereste.
Porcicákat gyorsan lerázta magáról,
melegségtől rezgett rekedt hangszórója.
Talán visszakapott a régi világból
valamit, mikor még a hívás jött sorba.
2024.12.31.