A ZÖLD SZITAKÖTŐ MESÉJE
Kis patak partjánál,
sűrű sás szálánál,
boldogan repkedett
a zöld szitakötő.
Szárnyai áttetszők,
testszíne almazöld,
szemei mintája
feketén díszített.
Úgy úszott a réten,
mint egy bárányfelhő,
csakhogy a zöld színe,
jókedvét elvette.
Észre sem vesz senki,
ebben a nagy zöldben,
a zöldellő fűben,
zöld sás levelekben!
Bár lennék kék virág,
csodálna a világ,
vagy piros katica,
hétpettyes szárnyakkal.
Vízparti nagy kövön
hallgatta egy béka,
öreg is volt, bölcs is,
így szólt hozzá nyomban:
Bámulatos színed!
Rét zöldjébe olvaszt,
rejtve tart a tájban,
szabad szárnyalásban.
Kereshet, kutathat
éhes madársereg,
falánk pókok hada,
rád, mégsem lelhetnek!
Büszke a repkedő,
zöld kis szitakötő,
zöldben rejtve élni
a legjobb így, zölden.
Boldogan szállt tova,
víz felett, fű között,
örül, hogy zöld színe
ilyen különleges.
A ZÖLDGALAMB MESÉJE
Lombos erdő mélyén
él egy csoda madár,
zöld galamb a neve,
ágak között kószál.
Tolla, mint a moha,
szárnya zölden ragyog,
puha fészkén ülve
nézi a csillagot.
Reggel, ha útra kel
friss harmatot iszik,
apró piros bogyót
csőrében elviszi.
Szellők szárnyán repül,
fent a kék ég alatt,
vidám dala csendül,
erdő népe hallja.
Mókus integet lent:
Jössz-e játszani ma?
Zöld galamb így felel:
Vár az erdők lombja!
Felhők kerekednek,
napot eltakarják,
mennydörög az égbolt,
kanyarog a villám.
Sűrű bokor alján
talál menedéket,
hol a dühös vihar
el nem érheti őt.
Elmúlik a vihar,
kitisztul az égbolt,
megrázza a szárnyát,
a magasba felszáll.
Esteledik lassan,
búcsúzik a napfény,
zöld galamb is pihen
öreg tölgyfa ölén.
Lehunyja a szemét,
álmot lát a madár,
holnap új nap virrad,
újabb csoda vár rá.
A ZÖLD GYÍK MESÉJE
Meleg szikla hátán
kicsi zöld gyík pihen,
fényes smaragd bőre
csillog a napfényben.
Hosszú, vékony farka
fűben gyorsan suhan,
ha egy bogár rebben,
tüstént arra rohan.
Fel-felnéz az égre,
napnak melegébe,
adjon neki erőt,
minden szál fényével.
Hirtelen egy árnyék
tűnik fel a falon,
óvatosan lépked,
bújik a kőhalmon.
Cirmos cica nézi,
megfogná a gyíkot,
de a fürge jószág
már rég elviharzott.
Száraz ágak alatt
lel jó rejtekhelyet,
puha moha ágyon
biztonságban lehet.
Elmúlt már a veszély,
félelme elillant,
kibújik a lyukból,
büszkén néz a napba.
Megmelegszik újra
smaragdszínű háta,
mintha ő lenne a
hegyeknek királya.
Esteledik lassan,
búcsúzik a naptól,
álmodik a nyárról,
lepkevadászatról.
Tudja, hogy a hajnal
új meleget hoz majd,
fényes napsugárral
indul új kalandra.