A SÁRGA CITROMLEPKE MESÉJE
Sárga citromlepke
repül a kis kertbe,
szárnya, mint az arany,
narancspötty van rajta.
Zöld fűszálra röppen
boldog a kis lepke,
örül a melegnek,
fényes kikeletnek.
Virág kelyhet keres,
nektárcseppre szomjas,
boglárka virágról
kortyol jó nagyokat.
Fekete katica
libben oda mellé,
együtt szállnak messze,
napsugárba veszve.
Bokor ágra ülnek,
gondjaik eltűnnek,
esti szellő lebben
lágyan ring a felleg.
Csillagos ég alatt,
holdfényben alusznak,
hajnalnak fényében
új csodákra várnak.
Elmúlt már az éjjel,
nap ragyog az égen,
ébred a kis lepke,
katicát kelteget.
Kék az ég felettük,
nap kacsingat rájuk,
színes szárnyuk rebben,
ennél semmi sem szebb!
Szálljunk fel a hegyre! –
szólt a citromlepke,
mondjunk szép meséket,
sokak örömére.
Aztán a nap végén,
szundítunk egy nagyot,
hogy holnap a mezőn
újra jót játszhassunk!
A SÁRGARIGÓ MESÉJE
Sárgarigó ébred,
fényes tolla sárgáll,
dallal tölti fészkét,
a magasba felszáll.
Füttyent egyet, szépet
kertünk szegletében,
mosolyog a napfény
felhőknek kékjében.
Fészket akar fonni
villás ág aljára,
épp úgy mint a pókok
szép kosárformára.
Túl a messzi lápon
hernyók után kutat,
nehéz munka után
jól esik egy falat.
Nyári nap melegben
puha fészekágyon
madárkák ébrednek
a zöldellő ágon.
Éhes minden torok,
de jön már a mama,
csőrében hernyócska,
finom madárfalat.
Gyorsan nő a szárnyuk,
repülni tanulnak,
lombos ágak között
bátran elindulnak.
Mindent megtanulnak
mire az ősz megjön,
szárnyra kel a csapat
a hűvös erdőkből.
Őszi szellő rezdül,
búcsúzik most a nyár,
útra kel a csapat
messzi föld várja már.
Elköszönnek tőlünk,
Afrikába szállnak,
majd kora tavasszal,
nálunk lesznek újra.
A MÉHECSKE MESÉJE
Zümi a kis méhünk,
vele vígan élünk,
fényes napsütésben
szálldos a vidéken.
Nem kell tőle félni,
békén fog ő hagyni,
kedves, puha jószág
szereteti a világ.
Szorgos minden napja,
munkálkodik szépen,
békén sosem pihen,
ott repül az égen.
Virág kelyhét nézi,
illatát megérzi,
rászáll puha lábbal,
táncol a virággal.
Sárga port gyűjt össze,
kosárkába téve,
a nyíló kerteket
így porozza ő be.
Nélküle nincs élet,
fák sem teremnének
minden szirom nyílik
új élet születik.
Kaptárba száll vissza,
munkáját folytatja,
ott készül a mézünk
amit majd megeszük.
Zümi adta finom,
sárga édes, csoda,
ebből lakmározunk
megnyaljuk a szánkat.
Bárhol ha látjátok,
kedves kis barátunk,
soha ne bántsátok,
vigyázzatok rájuk!
Így lesz sok szép virág,
boldog ez a világ,
napsütéses égben
döngicsélő méhek!