Aznap este hideg volt.
Sapkát húzott a Vén Hold.
Kesztyűt meg a kezére,
le ne fagyjon reggelre.
Sálat tekert nyakára,
így ült ki az égboltra.
Körülnézett sebtében,
van-e dolga estére?
Csillagtalan volt az ég,
arra gondolt, alszik még.
Lehunyta a szemeit,
szendergett egy kevéskét.
Csillag hullott vállára,
ébresztgette nótával:
Hold úrfi, te vén csibész,
ragyog már a magas Ég!
Feljöttek a csillagok,
kacagtak is jó nagyot.
Udvarodon mókáztak,
fülcimpádon táncoltak.
Sapkád bojtját cibálták,
sálad rojtját tépázták,
szempilládon sétáltak,
orrod hegyén mulattak.
Most az égen ragyognak,
neked utat mutatnak.
Itt az idő, indulhatsz,
hosszú még a te utad!
Perdülj, fordulj, keringjél,
a Föld útját elkísérd!
Mire holnap visszatérsz,
a hideggel megbékélsz.