Szobám falán
tegnap este,
pók táncolt a
lámpafényben.
Ugrópók volt,
rögtön tudtam,
hipp-hopp pattant
ide-oda.
Felszökkent a
zongorára,
tücsöknótát
játszott rajta.
Átugrott a
kispárnámra,
találkozott
társaival.
A nagycsalád
másik faja,
törpe pók volt
a mihaszna.
Huncut, kópé,
apró állat,
meg is lepett,
aprósága.
Azt hittem, hogy
rosszul látok,
pók integet
takarómon.
Karoló pók
közeledett,
a cselőpók
követte őt.
Arra tartott
három zugpók,
és egy mérges
keresztespók.
Elszörnyedtem
azon nyomban,
hogy lett ágyam
egy póktanya?
Hallom aput.
Reggel hét van!
Vár a suli!
Ébredj fiam!
Takarómat
ráncigálom,
pókot sehol
nem találok!
Jó kis álom volt ez ,Klárika!
Nekünk az ajtó előtt szövögeti egy kis pók az álmait. Nincs szívem ledobni onnan, annyit dolgozik, lesi a betévedt „betevőjét” , szerintünk még ágyat is csinált magának. Jópofa.
Gratulálok a versedhez szeretettel: Erzsi