Szívemen karmolás,
mégsem szitkozódott,
szemem csillogása
elbújt, most fáradt, matt,
ennek oka Te vagy,
bőröd alatt pőrén
mocorog sok vásott
tetted, hűtlenséged
a szívembe karmolt,
pedig milyen szép volt
kettőnk kapcsolata,
örömmel omlottunk
egymás karjaiba,
szívünket kitártuk
pőrén, levetkőztünk
minden gátlást, vásott
kölykökként kacagtunk,
hogy magunknak végre
a múló időből
kicsit titkon loptunk,
most matt lett a jelen,
fakóvá vált a múlt,
jövő színtelenné,
Te vagy az, ki vásott,
aki kihasználod
a csábító sármod,
aki lehazudja,
ha kell, csillagokat
is a magas égről,
akiben mocorog
folyton a kalandvágy,
aki semmi rosszat
nem tesz, csupán csak él,
és én vagyok, kinek
szívén a karmolás
sem zúzta szerteszét
a kitartó reményt,
mondanám, hogy ma már
nem vagy számomra más,
csak szívemen egy kis,
gyógyuló karmolás,
de hazugság lenne,
mert szívemben ott vagy
még lüktetve benne,
a valóság pőrén
csak utánad kiált,
matt lett minden hibád,
a szerelem mellőz
okos észérveket,
nem látja, nem bánja,
hogy nem vagy más, vásott
kalandor, ki könnyen
odébbáll, miközben
szívbe belekarmol.
