El-elmenekülnék az élettől,
mert olykor temet, s nem fogad be,
magzat-magányba mennék vissza, méh-mélyi némaságba,
hol még nem tudni, hogy ítélet vár-e vagy irgalom.
Magamba zárulok, gondolataim gomolyognak,
szürke szálak szőnek sűrű szobát körém,
néha felvillan egy idegen indulat
s rettegek…
ez is én vagyok.
Szeretnék szeretve lenni,
szeretni
adni, áradni, áldani,
de ha csak adok, s vissza nem érkezik semmi,
lassan kevesebb leszek, mint kopó kő a parton.