Ugye nem bánod, ha ma nem szeretlek?
Ha szívem zárt sebe megint nem szakad fel.
Talán kábult emléket állítok a holnapnak,
miben már csak egy széttépett fénykép leszel.
De a fűben fekve, ahol nyílik a gólyahír,
sorsunk összefonódott szálait úgy kibogoznám.
A csomót, mit szeretve hoztunk létre,
könnyes szemmel, de ma visszaadnám.
S egyenesbe hoznám a végtelen időnk húrjait,
kinyitnám sorsunk megrepedt kapuját.
Jégbe fagyasztanám emlékét cseppjeinknek,
s egy másik jövő idő síkján darabjait kiolvasztanám.
Újra szőném múltunk kirakósát,
hogy ne hulljon darabokra benne mosolyunk fénye.
S hagynám újra az idő örök körforgásában,
hogy ismét légy életem része.
De létezésem legmélyebb rejtelmeibe tudom,
hogy lelked lelkemnek nem volt hiábavaló.
S bár kapaszkodtam volna lényed fényében,
de nem voltál hozzám hasonló.
Bár én örökre én maradok,
s te végig ember maradsz.
Örömmel és bánattal meghintett úton ugyan,
de nélkülem is tovább haladsz.
2026. április