Fényben a por

Az este ma túl korán érkezett,
nem vártam még, de nem kérdezett.
Ahogy a csészében kihűlt a gondolat,
úgy lett a csend egyre hangosabb.

Hallom az óra kattogását, nem siet,
gondosan elnyújt minden percet.
És nézem, ahogy elfogy a nap,
mint egy történet, amit meguntak.

Valahol elhalványultak régi nevek,
az útról az arcok a sötétben eltűntek.
S amit tegnap még biztosnak hittem,
ma csak egy halk, bizonytalan igen.

Nem történt semmi, és mégis oly sok,
csak az idő lépett közelebb hozzám.
Leült mellém, mint egy régi jó barát,
és láttam: kavarog a fényben a por.
Nem súgott semmit, csak üldögélt ott.
Nem is kellett. Mindent tudtam már.