a macskaszemű nő

egykedvűen, a lábát lógatva,
ráült a szmog a városra, és
ahányszor csak úgy hozta
kedve, bele is törölte

a macskaszemű nő
egyetlen pillantásával
levetkőztetett,
majd úgy pőrén, ahogy
voltam, fel is falt,
hideg tekintetével

pedig elolvastam
az Erőről szóló könyvet,
most mégis végtelenül
gyengének és kiszolgáltatottnak
érzem magam

megtanulni repülni,
tényleg nem könnyű dolog,
főleg, ha tudod a valót,
ami ott rejtőzik
a gondolataid mögött

lassan, de haldoklik bennem
az a nap is, amikor előszőr
találkoztunk, amikor egymás
hajába túrva álmodoztunk

most már tudom
kicsoda, az arctalan férfi
akit álmaimban látok
mindig közeledni, de el nem
ér sohasem, ő az én
kamaszkori énem,
megpróbál velem eggyé válni,
ha már a múltat
nem lehet örökre eltemetni
bennem