Nem kerül már a fejemre fátyol,
érted lélegzetem hiába szakad,
epekedhetek utánad mától,
szívem egy darabja nálad marad.
Megsárgul majd a hófehér csipke,
felhasználatlan marad minden dísz,
könnyeit nyeli csendesen, ki hitte,
hogy örök boldogság jön, a sors nem mísz.
Elfelejtődik ki sem tűzött dátum,
óra megadóan, monoton ketyeg,
van, ki várja még szerelem csodáját.
Egymásnak vagyunk mi ketten a fátum,
nem hallom, amit az igazság fecseg,
elkergetem hamisság homályát.