minden úgy kezdődött,
mint a filmekben, és
minden úgy végződött,
mint az életben
harmatcseppek gördülnek le
a tegnapokról,
el kellett felejtsek
mindent, ami szép volt,
mindent, ami csak jó volt,
emlékeim ismeretlen helyre
lettek eltemetve
szükségem van a testedre,
súgta egy lélek a fülembe,
mert át kell, hogy lépjem
a létezésem szűkös korlátait,
addig te itt maradsz,
az árnyékodba kapaszkodva,
a forró betonon fekve
porhüvely nélkül, pucér lélekkel
üres konzervdoboz vagyok,
amibe kavicsokat dobáltak,
és ahányszor csak megzörrennek,
úgy érzem magam,
mintha egy kis darabka élet,
mégis csak lenne bennem
sólyomlelkem már messze jár,
mikor utoléri az éjszakát,
eggyé válik a sötéttel,
mikor beköltözik a testébe
a harcos útja a végéhez ér,
belém hasít a felismerés,
nem vagyunk mi egyebek,
mint a redőny mögött villódzó
neon hideg fénye