Ha egyszer visszatalálnál hozzám, befogadnálak,
nem kérdezném, hol jártál, s kié volt a vállad.
Letörölném az utca porát fáradt arcodról,
nem beszélnénk múltról, se fájó kudarcról.
Csak ülnénk a csöndben, mint akik megérkeztek,
hol a megbánt szavak végre elenyésztek.
A kabátod a szegre, a bánatod a földre tennéd,
s a régi otthon melegét újra átölelnéd.
Nem számít a fagy, mi köztünk falat emelt,
a szív kapuja nyitva, rád várt, sosem felejtett.
Ha egyszer visszatalálnál hozzám, befogadnálak,
mert a viharban is mindvégig csak téged vártalak.