Csipkeárny vonaglik kopott falak kérgén,
ott piheg a jelen fodroknak szegélyén,
tegnap még markolja – el kéne eressze –
gyertyacsonk serceg és éji bogár nesze,
tűzvirág szirma a vén tűzhelyben ragyog,
erre felfigyelnek habkönnyű angyalok,
éltetik a szívét glóriájuk fénye,
megreked mögöttük holnapok örvénye,
falon nyújtózkodik egy néma repedés,
érzi, megérkezik a kiteljesedés,
meszes, száraz kérgek – megszilárdult könnyek,
éles bizonyíték, tétje a közönynek,
egérlyuk is üres – kevés volt a morzsa,
cica nem neheztel, neki más a sorsa,
a macskafröccs csurrant, tejes lett a bajsza,
egérodú kihalt – múlté rég a hajsza,
öreg, poros kereszt megfeszült a falon,
hajdan porolták le – régmúlt ünnepnapon,
kiszáradt rózsaszál porszemekre hullik,
nemes és tiszta hang, ma már meg sem csuklik,
beoson a hajnal nyitott ablak résén,
remény gubbaszt csendben foszló csipke szélén,
szoba sarkaiba átsuhan a huzat,
kotorászik halkan, emlékekért kutat…
…nem az a dolga a varázsnak, hogy vesszen,
az sem, hogy idővel imákért repessen…
…ősidők sóhaja kérgekben, zugokban,
holnap törekvése megszentelt burokban…