Vérliliom

Gonda Mónika: Vérliliom

Féltve óvtam szívem. Mindhiába.
Gyanútlan átléptem a Falat,
Tíz körömmel támadt rám a Szépség.
Martaléka lett belőlem egy cafat.

Nincs műszer, amely kimutatná
Az apró zsákmányt, mit elrabolt,
Most a zöld Folyó dajkálja csendben,
Dúdol neki egy régi dallamot:

„Mindent beleng egy lágy fuvallat,
Vérszín virág varázsos mámora.
Ki a Falon átlép, körbefonja
A Vörös Liliom édes illata.

Mikor a virág még hófehér volt,
Az isteni Költő róla énekelt,
Majd a vérszínre vált liliom elűzte.
Bűn – mit üres sír jóvá nem tehet.

Az Építész terveit kikacagták:
„Úgyis összedől majd a Kupola!”
Ám pompás éke lett a Dómnak —
Fejedelem fején a korona.

Folyt az idő. Egy éjen fölébem
Finom vonású, tűnődő arc hajolt.
Tükrömben nézve a legszebb csillagot,
A Festő már Vénuszról álmodott.

Álmodott ő is, az ifjú Szobrász,
A hibátlan Szépségről, mely örök,
S meglelte egy rontott márványtömbben,
Mit mások félredobtak, mert eltörött.

Három irányból eredt három patak:
Költészet, Ének és Muzsika;
Csobogásuk itt egy folyóba olvadt:
S e hömpölygésből lett – az Opera.”

Az áramló daltól elbódított lélek
Már önként a Fal mögött marad:
Mint csavargó, ül a Folyó partján,
Elveszetten az Öreg Híd alatt.

A Vörös Liliom nyomában jár egyre,
Meg-megáll árnyas árkádok alatt,
A Szépséget issza, arca sápad,
Az óriás Dómot nézi álmatag.

A Bazilika oltárához térdel.
Néma imát rebeg az áhítat.
Kiszédeleg: látása elborul —
Úrrá lett rajta is a kábulat.

Később nehéz illattól részegen
Lugasok alatt a Kertben bolyong,
Karcsú ciprusok állnak őrt az éjben,
A szobrok testén csillagfény csorog.

Márványpadon talál rá az álom,
Etruszk romok közé repíti el.
Felhők fátyolában sejlik fel a Zseni,
S a Város felett újra szárnyra kel.

Fiesoléban várja hát a hajnalt.
Az első pacsirta már énekel:
Kavargó köd lepi el a tájat,
Körülfonja – s együtt tűnnek el.

Négy fal között, szűk szobámban fekszem.
Ellobbant az álom, helyén űr maradt.
Nincs műszer, amely kimutatná,
Mi veszett el a toszkán ég alatt.

Féltve óvtam szívem. Mindhiába.
Firenze kimart onnan egy darabot.
Habár zárul a heg — tíz körömmel vájom:
Véremmel itatom a Vörös Liliomot.

Szólj hozzá!