Tovább
S amit az üresség után találtam,
nem a gyűlölködő
örökké szorított szájú harapófogó,
nem a kínnal metsző
terrakotta ládában felejtett olló,
nem az újraéledő
szerelmi vallomást forgató csavarhúzó,
nem a kötekedő
tompuló fájdalmat csomózó girbegubó,
nem a harmonikázó
cselekvésre kész rugó,
nem hó
nem kő
nem fotó
nem futócipő,
vékonyba rántó fűző,
nem a vágy, az a mindent birtokba vevő,
ágyamon szétterülve fekvő,
nem hajad, a végtelen gondolatokat rejtő,
sejtető, belefeszülve őszülő,
nem a vonulásod némaságát kísérő szellő
s a benne berzenkedő fátyolfelhő
a tovább nem ereszkedő,
nem a lépteid terhét viselő macskakő,
a féltő gonddal őrzött szabadidőfelső,
s nem önmagam, a tovább után kereső,
csak észrevétlen vonulása a testeknek,
távolba meredő tekintete a szemeknek,
fojtogató csavarodása a kezeknek,
érintetlen sohasága szerelmünknek.