Jó elmélázni.
Vagy csak annak látszik.
Nappalokban
a szeretet ritka vendég,
és mire az ember észrevenné,
az évek hangtalanul elloholnak.
A vágyak még ott bujkálnak
valahol
a gondolatok sarkában,
de az öregség immáron
csendes történeteket mesél a kínlódásról.
Élj a mának – magad áltatod.
Reméld a holnapot!
Ám az élet szele sem
simogat, de a végről regél,
és a sötétben
minden nappal fakóbb a remény.
Szeretnél valamit.
Igazán az sem számít.
A lét néha megbotlik,
de tovább botladozik
és egyszer csak észreveszed:
kalitkád lett a saját életed.
Szorul az ajtó,
de még nyitható.
És akkor
egy vékony résen
fény szökik be észrevétlen.
A fáradt szemek
még kapaszkodnak bele.
A szív
még útra indulna,
de a test már lassúdad.
Talán menne,
de nem megy.
A gondolatok is elszórtan
eltévednek hébe-korba.
A boldogság
mintha eltűnt volna – hová?
Kevés év maradt már,
az idő is fogytán – az ám
gyorsabban lépked, mint hajdanán.
A vég nem siet,
de közel tipeg.
Néha az ember
csak mély álomért eped.
Egy békés csendre…
Szabadka, 2023. szeptember 25. – Jurisin Szőke Margit