Remeg a keze, ha szólni kell,
Az elméje elrejti a szavakat.
Némán tűri a gúnyos cédulákat,
Pedig annyit kapott már belőlük,
Építhetne méteres falakat.
Pofán csapta párszor a hitványság,
Szemében még látszik csalódása.
És nem akar már újra elesni,
Így inkább nem is figyel másra,
Csakis önmagára.
A világot tágasan jó látni!
Tudja ő, de mégis eltekint…
Félre, hol a biztonság eszméi
Gúzsba kötik legszebb álmait.