Szerelmes disztichon

Összes megtekintés: 67 

Hosszan a télbe mereng a szememnek a tükre a jégen.
Ő peremén a szemed zöldje, ha csillan a fény.
Mit meredek, ha a múlt felemészt, a jelennek a végét
Járom? A szívem is úgy verdes a láttadon, nézd!
„Nem baj a bú meg a csók, ha az íze üres, ennyire kellesz.”
– Mondta a szád, a szemed, majd odavágsz: „minek ez?”
Számolom is már, hogy az hány nap, amíg feledésbe merülne az arcod.
Lám, ugyanott vagyok én évek után is, ahol
Nem marad senki kit egyszer is jégbe fagyaszt ez a bánat.
Nincs menedék, ha a szó halva fogan. Belefagy.

“Szerelmes disztichon” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!