Mivé lettünk…

Összes megtekintés: 34 

Lassan porba hull..
Minden remény S álom.
Mert valóban leírhatnám.
A hegyet a virágot..
De akkor is hazudnék..
Tudom, hisz vakká lettél.
S én ezt szerettem benned…
S mára fényben kúszó, csúszó
Az alagút fényében féreggé váltunk.
Mert egymás tetemén élősködünk.

S én már fagyva veszem levegőm..
A hideg fényes télben…
Mert így tűntünk el mi is.
Egy sötét áprilisi napon.
S tudtam, hogy nem szerethetem..
Mert én is szörnyé váltam..
Mert én is kitéptem egy darabot.
Véres tested, száraz részéből..
S én úgy sajnálom, mindenem
Mit belőlem kellet kapnod.

S ez nem puszta irodalom..
Érzelmek hajnalán, ráz a test..
Fáj a fej, a test, a szó..
Én árva édes hajnalom.
Már ez se megy neked?
Csöndben, titkon aludni..
S nem mondani a felhőnek..
Semmit, csak hallgatni..
Mert féreggé váltál..
S én is azzá lettem.

“Mivé lettünk…” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!