Magány

Összes megtekintés: 16 

Szomorú fűzként borul a vállamra
magányom, időnként felemészt,
hátamat meglökve térdre borít,
markom megtelik friss földdel,
ujjaim között hullik vissza a porba.

Magányom ritkán szegődik el
mellőlem, hű társam szürke
hétköznapokon. Bárcsak képes
lennék megküzdeni vele, hogy
egyszer ne én ereszkedjek térdre.

Nadrágom koszos és szakadt,
emelj fel angyalom, te csoda.

“Magány” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!